A magát spirituálisnak tekintő emberek között gyakorta szokás blokkoldásról vagy tudatalatti oldásról beszélni. Izgalmas, és felemelő, hogy minden rajtunk múlik – elvégre elég csak a megfelelő módszerrel a megfelelő blokkot megtalálni és hoppá! a problémánk szinte varázsütésre elmúlik. Vagy mégsem?

kép forrása: pixabay.com

Az a helyzet, hogy gyakorta nem. Nem azért, mert rossz a módszer. Nem azért, mert emberünk nem jó vagy “nem hisz eléggé” vagy benne bármi hiba lenne. Hanem azért, mert másról van szó. Látom, mennyire sokan keresnek szent grált, miközben mintha teljesen elfeledkeznének a hétköznapi egyszerű lehetőségekről. És bevallom, én is voltam abban a cipőben, hogy elragadott a varázs. Azt hittem, megtaláltam az esszenciát, és innentől simán mehet minden, közben csak a szemellenzőt levenni felejtettem el.

Az élet a maga hullámvölgyeivel és hegyeivel teljes. Szerény számítás szerint is egyszerű hétköznapból jóval több van benne, mint csillogós ünnepnapból. Mivel töltjük meg? Mi az, ami miatt ma azt mondod, hogy érdemes élned? Mi az, amivel ma benne vagy az életedben?

Egy-egy mosoly akár egy ismeretlennek. Épp kimondom a barátomnak, hogy elismerem, milyen jó abban, amit tesz. Vagy épp megbeszéljük, hogy mi nem tetszik, mi megy nehezebben és így valamennyivel máris könnyebb lesz.

Valamennyivel. Ez a kulcsa az egésznek. Van az a helyzet, hogy olyan blokkot találhatsz, vagy olyan történt, aminek a feloldása, feldolgozása egyik napról a másikra nem megy. Ez teljesen rendben, mert nem is mehet. Ha eldugult egy vezeték, vagy besárgult a zuhanytálca, akkor sem lehet feltétlen egyszerre lemosni róla a koszt. Bőven elég mindig csak annyit, amennyit enged. Amennyi rárakódott az utóbbi két hétben és még valamennyivel (némivel) többet. Aztán egy vagy két hét múlva ugyanez. Mindig csak annyit amennyit enged és valamennyivel többet. És aztán tiszta lesz.

error: Content is protected !!